2016. május 29., vasárnap

Barbie Basics Ken - Model #15 and #17

A 2. kollekció, ahol a lányok és fiúk is fekete felső+farmer párosítást viselnek. A lányok is szépek ebből a sorozatból, de a fiúk... Hát mit mondjak... a kedvenceim. A 16-os model sajnos hiányzik, de talán egyszer majd az is meglesz. Egyetlen bánatom, hogy a modelfiúknak nem hajlíthatók a végtagjai.


#15


#17


2016. május 27., péntek

Sakura vagyis Cseresznyevirág

Sakura az egyik rejtélyes "fogalmamsincsmilyen" babám, a rózsaszínes teste ihlette a nevét. Azt gyanítom, valamilyen értékesebb távolkeleti baba kínai klónja, mert semmilyen jelzés nincs rajta, a teste viszont egészen nyilvánvalóan Fashionista Barbie koppintás - ami nem baj, mert így könnyebb ruházni.
A pöttyös ruhát tőlem kapta, szerintem jobban áll neki, mint a fekete.






Update: Kiderült, hogy valóban kínai gyártmány, sokféle szettben és hajszínnel elérhető az ebay-en és az Aliexpress-en, a jelek szerint nemcsak Fashionista, hanem Liv testtel is.

2016. május 19., csütörtök

Top Model: Hair Wear - Teresa, 2007

Ez az első és egyetlen "model muse" testű Barbie babám, és azt már megállapítottam, hogy nem leszek lelkes híve ennek a testalkatnak.



Tudom, hogy eredetileg ezt az anorexiás, merev, pózolós testet nem játékra szánták, hanem gyűjtőknek. Rám mondjuk egyáltalán nem jellemző, hogy a dobozban hagyom, vagy csak dísztárgynak tartom a babákat, úgyhogy azt terveztem, lecserélem a testét egy mozgékonyabbra, mert az arca viszont - ahogy a legtöbb gyűjtőknek készített babáé - nagyon szépen kidolgozott. Viszont sötétbordó körömlakkja és csini cipője van, amit csak úgy lehetne levenni a lábáról, ha levágnám a pántokat :(
Szóval lehet, hogy mégis marad úgy, ahogy van.



Én az enyémet használtan vettem, így néz ki eredeti ruhában:








2016. május 11., szerda

Újabb zombi hercegnő

Csipkerózsikánkhoz egész váratlanul csatlakozott (sors)társnője, Aranyhaj (Rapunzel)! Pár hete még nem is tudtam ezeknek a babáknak a létezéséről, most pedig hirtelen újabb példánnyal gazdagodtam. Köszönet érte Lumos Maximának, aki felhívta rá a figyelmemet!


Aranyhaj kicsit kócosan és állvány nélkül érkezett, de egyébként tökéletes, megkímélt kondícióban. Az ő hajszíne vörösbe játszik, a szeme pedig lilásabb kék, korona és egyéb kiegészítők nem jártak hozzá. A séróját némi küzdelem árán sikerült "belőni" az eredeti állapotnak megfelelően.

 

Csipkerózsikával rögtön megtalálták a közös hangot, sőt, még az állványon is hajlandóak testvériesen megosztozni.


2016. május 9., hétfő

Babaklinika - teljes átalakítás

Még régebben egy babacsomag részeként jutottam hozzá ehhez a sötét bőrű leányzóhoz. Valamilyen Christie lehet, de igazából nem sokat foglalkoztam a beazonosítással, mert amint megláttam a furcsa, drótokkal telerakott szúrós haját meg az előző tulaj által csillámos körömlakkal "kicsinosított" arcát, tudtam, így nem maradhat. Először a körömlakktól szabadultam meg acetonnal, de a sminkje egy része is lejött vele együtt, és hiába próbáltam normálisan rekonstruálni, erre jött az ötlet, hogy a teljes arcát átfestem és új hajat kap.


Az "újrahajazáshoz" persze rengeteg idő és türelem kell, ami nem mindig van, szóval kb. egy hónapba telt, mire elkészültem. Sima fekete póthajat használtam, ami nem a legjobb választás, mert merev és nehezen kezelhető, de bele kellett törődni, mert puhább, jobb minőségű alapanyagot nem tudtam szerezni.
A drótoktól való megszabadulás egy igazi tortúra. A fűzésre több módszer is található a neten, én úgy szoktam, hogy a vastag varrótűt a fokával szúrom át a fejen és a nyaknál fűzöm át rajta az előzőleg bevizezett, megcsomózott tincset. Nem számoltam, hány lyuk van a fejtetőn, de el lehet képzelni, mennyi időbe telik ennyi tincset átfűzni rajta :)

Folyamat közben








A végén a babafej úgy néz ki, mintha belenyúlt volna a kettőhúszba, szanaszét áll minden tincs :) Ezután forróvizes kezeléssel lehet szépen formára idomítani.
Az átfestésről nem csináltam fázisfotókat, igazából annyiszor mostam le és festettem újra, hogy a végén elegem lett és úgy döntöttem, ennél már csak rosszabb lehet.

Ilyen volt

Ilyen lett
Ez még csak a második próbálkozásom, úgyhogy van hova fejlődni :).

A végeredmény

2016. május 6., péntek

Once Upon a Zombie

Néha előfordul, hogy a véletlen az ember szeme elé sodor valami olyan szerzetet, amelyik alapjában véve abszolút nem az ő stílusa, mégis lehetetlen neki ellenállni.

Én se a szörnyeket, se a hercegnőket nem gyűjtöm, sőt, azt sem is tudtam eddig, hogy létezik "2 in 1 verzió", azaz szörny és hercegnő is egyben. Pedig a Once Upon a Zombie babasorozat pont ilyen. Egy maréknyi Disney mesehősnőt kelt életre - helyesebben alakít élőhalottá: Hófehérke, Aranyhaj, Csipkerózsika, Hamupipőke, Szépség, a Kis Hableány az első körben, de azóta kiadtak három újabb babát, Pocahontast, Alice-t és Csingilinget is. Annak, hogy sosem hallottam ezelőtt róluk, az is a magyarázata lehet, hogy Magyarországon sosem forgalmazták őket, legalábbis üzletben én nem találkoztam velük.



Úgyhogy amikor megláttam a feliratot a dobozon, hogy "Zombie Sleeping Beauty", az volt az első gondolatom, hogy már megint valami szörnyes marhaság, nem tudják már hány bőrt húzzanak le a témáról... de aztán egy pillantás elég volt a babára, hogy tudjam, ez valami új és érdekes, amit muszáj közelebbről megvizsgálni.

És tényleg, ezeknek a zombiknak szépen kidolgozott, 11 ponton hajlítható testük, bájos arcuk, hosszú szempilláik és csillogó, kifejező üvegszemük van. Kicsit hasonlítanak a Monster High babákhoz, de kisebb a fejük, arányosabb a testük, kevésbé kecses a láb- és kézfejük, a színviláguk nem annyira harsány, viszont ugyanolyan remekül pózoltathatók.

Szóval szerelem volt második látásra, úgyhogy nem gondolkoztam sokat, ment a klikk a "Kosárba" gombra, és Zombi Csipkerózsika ma be is költözött hozzánk.

Még a dobozban

Kibontás közben
És kibontás után



A magassága valahol az Ever After High és Barbie között van, 28,5 cm. Állvány is jár hozzá + egy nagyon béna műanyag hajkefe, amit nem fotóztam le, de hogy nem valódi használatra tervezték, az biztos. Viszont a ruhácska nagyon dizájnos, 3 rétegű szoknyával, ami hátul záródik, és helyes kis tépett szegélyű palásttal. Egy bánatom van, hogy mezítlábas a lányka, a cipőt sajnálták tőle.






Az ízületei kicsit nehezen járatódtak be, és a lábtartása sem hercegnős, de hát zombivá vált szegényem, mit várok tőle. A feje és a teste is valamilyen szürkésfehér színű, kemény műanyagból készült, de a tapintása mégis gumiszerű, viszonylag rugalmas. Csinos kis sötétszürke "varratok" vannak ráfestve, ami szerintem inkább Frankenstein szörnyére jellemző, nem a zombikra, de lehet, hogy tévedek.


Mindent összevetve a zombilányka lett most az ügyeletes kedvenc :)

2016. május 1., vasárnap

Új jövevények

Egy csomagban érkeztek ezek a retró Barbie lányok. Fürdés, csinosítás és ruhapróba után el is foglalták méltó helyüket az új otthonukban.


(Kedvenc családom kutyája melléjük szegődött a fotózásra, de ő nem új jövevény.)



Balról jobbra:
1. Jewel Secrets Whitney 1986 - ruhátlanul érkezett szegény, de a fülbevalóihoz és a gyűrűjéhez még így is ragaszkodott.
2. Hot Stuff Skipper 1984 - Ő viszont az egész ruhatárát hozta magával, ez segített az azonosításnál.
3. Valamilyen Barbie Black a 80-as évek elejéről, sajnos nem sikerült beazonosítani egyelőre.
4. Szintén azonosítatlan Barbie ugyanebből a korból, a teste viszont lehet, hogy eredetileg nem az övé, mert még régebbinek tűnik, a fenekén van a Mattel jelzés, nem a derekán.